Nem azért, mert meggondolja magát. Hanem egy hang miatt a háta mögött: száraz, éles csattanás. Egy tenyér csapódik a pulthoz. Nem dühből. Kimerültségből.

— Uram… — Jenna hangja nem remeg, mégis túl feszült ahhoz, hogy jelentéktelen legyen. — Hiba történt a rendelésével.

Megfordul. Bryce, a teremvezető már figyel. Tekintetében ott az ingerültség: annak az embernek a pillantása, aki érzi, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás. A mennyezeten lévő kamerák halvány piros fénnyel villognak — mindent rögzítenek, kivéve az igazságot.

— Semmi gond, — mondja Daniel nyugodtan. — Majd én intézem.

A mondat súlyként zuhan le. Jenna megdermed. Bryce azonnal előrelép. Aztán még egyet. Túl gyorsan. Túl idegesen.

— Uram, minden problémát a vezetőségen keresztül kell rendezni, — mondja feszes hangon.

— Tudom, — válaszolja Daniel halkan. — Pont ezért nem magával beszélek.

A vendégtérben megfagy a levegő. A beszélgetések elhalnak. Telefonok süllyednek az asztalokra. A csend nyomasztóvá válik.

Daniel lassan leveszi a dzsekijét, és a szék támlájára teszi. Előveszi az összehajtott papírt, óvatosan kisimítja, és úgy helyezi az asztalra, hogy csak Jenna lássa.

— Te írtad ezt? — kérdezi.

A lány bólint. Egyszer. Nincs magyarázkodás. Nincs könyörgés.

— Akkor ülj le, — mondja Daniel. — És mondd el.

Bryce közbeszólna.

— Ez sérti a belső szabályzatot. A személyzetnek nincs joga…

— Szabályzat? — Daniel most először néz rá keményen. — Emlékszik a hetes protokollra? A belső visszajelzésekről szólóra?

Bryce elsápad. Nem válaszol. Nem is tudna.

Jenna leül. Kezei összekulcsolva pihennek az ölében. Halkan beszél, de minden szava vág:

— Lejárt árut tesznek vissza a forgalomba. A dátumokat átírják. A vendégpanaszok nem jutnak feljebb. A borravaló eltűnik egy „közös alapban”, amit senki sem látott. És amikor szóltam, dupla műszakokat kaptam pihenőnap nélkül.

Valahol leesik egy evőeszköz. Senki sem nevet.

— Ez hazugság! — csattan fel Bryce. — A számok mást mutatnak!

— Az enyémek is, — feleli Daniel, miközben előveszi a telefonját. — Csak épp nem ugyanazt.

Feláll. Nincs több inkognitó. Nincs szerep. Csak egy ember, aki végre szembenéz azzal, mivé vált a saját rendszere.

— Ez az étterem ma bezár, — mondja nyugodtan. — Azonnali audit lesz. Készletek, számlák, felvételek. Maga pedig, — Bryce-ra néz, — leadja a kulcsokat, és itt marad a biztonságiak érkezéséig.

Suttogás fut végig a termen. Néhányan összenéznek. Mások végre kihúzzák magukat.

Jenna hitetlenkedve néz rá.

— Azt hittem, hogy…

— Pont azt tetted, amit kevesen mernek, — szakítja félbe Daniel. — Elmondtad az igazat.

Odakint ugyanaz a fojtogató hőség. A neon tovább zümmög. De a „STAFF RESERVED” tábla már nem fenyegetésnek tűnik.

Néha elég egyetlen üzenet, egy csésze alá csúsztatva, hogy megremegjen egy rendszer, amely évekig nyomta el az embereket. És néha egy férfi nem azért rendel steaket, hogy egyen — hanem hogy végre megtudja az igazságot.